
A radiesztézia sugárzást, érzékelést, észlelést jelent

A radiesztéta feladata az, hogy felderítse azokat az energiákat, amelyek a földből érkeznek, (földsugárzás), illetve amelyek az embert körülveszik (aura, csakra, bioenergetika). Már az ókorban is alkalmazták ezt a szakterületet víz, ásványok, ércek keresésére, valamint az építkezéseken. Ezekben az időkben a vesszőt és az ingát csak az erre beavatott emberek használhatták. Oroszországban felsőfokú és középfokú intézményekben, tantárgyként van megjelölve a radiesztézia. Németországban az a szokás terjedt el, hogy akkor építenek házat egy telekre, amikor azt egy radiesztétával kimérették. A régi templomokat, különleges energetikai pontokra építették.
Ma a méréshez pálcát használunk, amellyel a földsugárzásokat, energiamezőket, energia szintet, aura, csakra állapotát, bioenergetikai vizsgálatokat végzünk. Ezeken a méréseken felül tudjuk mérni a technikai sugárzásokat is, de ennek pontos értékéhez már mérőműszer is szükséges.
Minden sugárzás, energia, amely a földön megtalálható, hatással van az emberre, állatokra és a növényekre is.
A földsugárzások, olyan frekvenciák, amelyek kapcsolatban vannak az ember egészségével a szervezet működésével.
A radiesztéta feladatához tartozik ezen sugárzások felderítése, amennyiben a fekvőhely ilyen közegben található az megbetegít. Ekkor az ágyat egy semleges területre kell helyezni.
A vizsgálatokat időközönként ellenőrizni kell!

KRISTÁLYGYÓGYÁSZAT-KRISTÁLYPROGRAMOZÁS
A kristályok évezredek óta tárolják a föld mélyéből és az univerzumból érkező finom energiákat és rezgéseket. Fizikai és energetikai formájuk segítségével képesek elnyelni, raktározni, visszasugározni az energiákat. Az ember fizikai és éteri testében pedig növelik az életerőt, segítik az energiaáramlást. A kristályok a test energiáira ható rezgéseik révén hatékony testi, érzelmi és szellemi gyógyításra képesek.
Napjainkban könnyen hozzájuthatunk gyönyörű kristályokhoz. Fontos azonban, hogy ráhangolódjunk a kristályunk rezgésére, figyeljük meg milyen hatással, benyomással vannak ránk, érezzük meg az energiájukat. Lehetőleg fénytől elzárva tároljuk őket.
Ha csak díszként használjuk a köveket, akkor is érdemes 1 héten 1-szer megtisztítani őket! Ha pedig ékszerként viseljük, akkor 2-3 naponta meg kell tisztítani őket a szennyeződésektől és a bennük felgyülemlett negatív energiáktól.
A legelső lépés, amikor megvásárolunk egy kristályt, az a tisztítás. Tisztítás nélkül nem szabad elkezdeni a kristályt használni. Minden kristály nagyon érzékeny, ezért a tisztítás során is nagyon finoman és tisztelettel, szeretettel kell bánni vele. Mindig szánjunk elég időt a tisztításra. Sokféle tisztítási módszer létezik. A legegyszerűbb, talán az, ha vízsugár alá tartjuk a köveket kb 10 percig. A tisztítás után soha nem szabad törölgetni őket, hagyni kell, hogy egy tiszta ruhán maguktól megszáradjanak.
A kristályok feladata az ősprogramjuk, hogy harmonizáljanak. A kibányászott, boltba került kristályok rengeteg információval találkoztak már, ezért fontos a gondos tisztítás. Mivel szerkezete megváltoztatható, ezáltal programozható egy speciális módszerrel úgy, hogy az ember szervezetére gyógyítólag hassanak. Ez azt jelenti, hogy az ősprogramja mellett, a belé programozott információkat is ugyanúgy szétsugározza, és a vonzás törvényének megfelelően, be is vonzza a térbe, ahol van, vagy annak az embernek az aurájába, akinél van. Programozni lehet egészségre, sikerre, védelemre stb. Egyénre szabottan, az egyéni kívánságokat figyelembe véve. Programozáskor az információval feltöltött kristályt lezárom. Így csak és kizárólag azt a programot őrzi, amit rögzítettem benne. Nem tud újabbat felvenni, tehát káros vagy ártalmas energiákat sem, miután kitisztítottam és programoztam.
A jó gondolatokból előbb-utóbb jó dolgok születnek. Lehet, észre sem veszed, amint belül változni kezdesz, de azt észre fogod venni, hogy megváltoznak körülötted az emberek. Másképp viszonyulnak hozzád rokonaid és régi ismerőseid, új arcok, új barátok vesznek körül, új lehetőségek nyílnak.
— Balogh Béla
Ha boldogan szeretnénk élni, meg kell őriznünk optimizmusunkat. Ha sikereket akarunk elérni, hinnünk kell képességeinkben. Ha szeretetre vágyunk, nem vezérelhet bennünket a gyűlölet. Ami sugárzik belőlünk, amit hangoztatunk, hasonló formában visszajut hozzánk.
— Louise L. Hay